Kontinentális európai szemlélettel nézve az elmúlt hat hétben alig folytak jól szervezett választási kampányok Nagy-Britanniában. A még mindig élő, történelmi brit választókerületi rendszer miatt a kampány irányítása és szervezése nagyrészt a helyi pártvezetők és helyi jelöltek kezében van. Ezért a nemzeti választási küzdelem szervezése nagyon hasonlít a kontinentális helyi választásokéhoz.
Bár a választási programokat Johnson, Corbyn, Swinson, Farage és Lucas stábtagjai állították össze, a 650 helyi jelöltnek kell azokat végül az emberekhez eljuttatnia. Vannak jelöltek, akik házról házra járva megtagadják, hogy pártjuk országos programját megvédjék. Vannak olyan választókerületek is, ahol az országos vezetőket kifejezetten nem akarják vendégül látni.
Ennek is köszönhetően a kampány az angol országos televíziókban (BBC és ITV) először egy személyről és egy kérdésről szólt (Boris és a Brexit), később ez kétpárti küzdelemmé fejlődött (Johnson és Corbyn, Brexit és egészségügy), az utolsó két hétben pedig egy hármas verseny bontakozott ki a Liberális Demokratákkal és szociális megújulási törekvéseikkel.
Mindössze két-három tévévitában a jelöltek főleg egymással nem vitatkoztak, nem reagáltak a műsorvezetők konkrét kérdéseire, inkább saját jelmondataikat és szlogeneiket hangoztatták. Johnson még egy híres brit választási műsorban sem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre. Az országos pártvezetők elsősorban hibáztatási üzemmódban voltak: minden mást a másikra hárítottak.
A többi párt programjainak elutasítása a politikai vitákban meglehetősen szokványos taktika: nem a másik pontjairól beszélsz, hanem a sajátjaidat hangsúlyozod. Két-három fontos kérdésben ráadásul a legesélyesebb két pártvezető helyzete még bonyolultabb: saját pártjuk és tagjaik is megosztottak e tekintetben. Emiatt egyes kérdésekről inkább hallgatni kellett.
A Konzervatívok stratégái határozottan döntöttek, hogy a ’Brexit és az EU’ lesz az egyetlen téma. Ezért Boris Johnson a múlt hetekben egyfajta bábu módjára legalább harminc- vagy negyvenezer alkalommal ismételte: „Get Brexit Done” (Fejezzük be a Brexitet). Más kérdésekkel kapcsolatban válaszadás közben általában a haját kezdte rángatni, dadogott, vagy más szemszögből közelítette meg a témát.
Corbyn esetében még nagyobb a szakadék szavazói és aktív párttagjai között, mint a toryknál. A Munkáspárt radikális baloldali választási programmal állt elő: nagyobb állam, több közösség, több törvény és szabályozás, és kevesebb szabad piac, kevesebb kapitalizmus és kevesebb felsőbb osztály. Valójában Johnsonnak és Corbynnak egyaránt olyasmit kell nyújtaniuk választóiknak, amit pártvezetőik nem írtak bele a programba, miközben a pártfunkcionáriusok olyan ígéreteket tesznek, amelyekre választóik nem vágynak.
Ezért nem az lesz a kérdés, hogy ki nyert, hanem hogy ki tudta a lehető legkisebbre csökkenteni a károkat. Ahhoz, hogy valódi győztes legyen, Johnsonnak legalább ötven mandátumot kell szereznie, Corbynnak nem szabad mandátumokat veszítenie, sőt legjobb esetben néhányat nyerjen. Jo Swinson talán tízet vagy húszat nyer, de valódi harmadik pártként csak akkor tör előre, ha negyven-ötven mandátumot szerez.
Négy évvel ezelőtt az amerikai dokumentumfilm-rendező, Michael Moore egyfajta nyilvános felhívást tett a józan, de csalódott honfitársakhoz, hogy „mégiscsak” Hillary Clintonra szavazzanak, mert Donald Trump elnökként sokkal rosszabb lenne. „A béke kedvéért szorítsuk össze a fogunkat, ne habozzunk, csak tegyük be az X-et” – mondta Moore.
Ha az esti szavazás után „függő parlament” alakul ki, ez a választás nem old meg semmit, viszont csak fokozza a brit elszigeteltséget. És ha Johnson nem nyer jelentősen, az EU még évekig kénytelen lesz egy Brexit-utózöngével együtt élni.